Legfrissebb hírek
2012-02-15 3 az 1-ben tour/ SUPERNEM-FISH!-The[hated]Tomorrow
2011 nyarán több fesztiválon is együtt játszott a Supernem és a Fish!. Mivel egyik zenekart sem kell már bemutatni a koncertre és fesztiválokra járó közönségnek, s mivel mindkét csapat a rockzenét fogalmazza meg saját nyelvén, szórakoztató , ugyanakkor egyéni módon, így nem volt különösebben meglepő, amikor a két zenekarban szinte egyszerre fogalmazódott meg az ötlet, hogy néhány nagyobb szabású, közös koncerten egyesítse erőit.
.A Supernem és a Fish! életében is fordulópont volt a tavalyi év. A Supernem számára az áprilisban megjelent új nagylemeze a ’Tudományos fantasztikus pop’ adott új lendületet, amelyről jó néhány dal megjárta a Petőfi Rádió slágerlistáját, sok szakmai fórum pedig a 2011. év egyik legfigyelemreméltóbb klipjeként
...(tovább)
(folytatás)...
értékelte a zenekar ’Hova megy, Ki’ c. felvételére készült rövidfilmet.
S ahogyan a Supernemnél, úgy a Fish!-nél is az új album, a világhálón napvilágot látott ’Sav’ című lemezanyag jelentett komoly előrelépést 2011-ben, de ugyanilyen sikeres volt az a tavalyi országjáró turné, amelynek keretében a Fish!, a Grenma-val és az Insane-nel karöltve az ország kisebb településeire is eljutott, hogy kirobbanó energiájú koncerteken mutassa meg, mi is az a 100% hardpop.
A közös koncertek, az első budapesti állomás, a Barba Negra után, még további 4 város érintésével folytatódnak: 02.11. Szekszárd-Szekszárdi Est Café, 02.18. Szolnok-Frakk Klub, 02.24 Pécs-Pécsi Est Café , 03.15. Békéscsaba-KÖRF Pont Valamennyi vidéki helyszínen a Hated Tomorrow
2012-02-07 3 az 1-ben/ SUPERNEM+FISH!+Uzipov-2012.02.10. Budapest-Barba Negra Music Club
2011 nyarán több fesztiválon is együtt játszott a Supernem és a Fish!. Mivel egyik zenekart sem kell már bemutatni a koncertre és fesztiválokra járó közönségnek s mivel mindkét csapat a rockzenét fogalmazza meg saját nyelvén, szórakoztató , ugyanakkor egyéni módon, így nem volt különösebben meglepő, amikor a két zenekarban szinte egyszerre fogalmazódott meg egy nagyobb szabású, közös, budapesti koncert ötlete.
A helyszínválasztás sem volt véletlen: 2011 őszén a budapesti koncert színtér egy hiánypótló, több mint 1000 főt befogadni képes, európai színvonalú klubbal bővült, ahol minden technikai feltétel adott egy kiváló hangulatú és minőségű koncert megrendezéséhez.
A Supernem és a Fish! életében is fordulópont volt a tavalyi
...(tovább)
(folytatás)...
év. A Supernem számára az áprilisban megjelent új nagylemeze a ’Tudományos fantasztikus pop’ adott új lendületet, amelyről jó néhány dal megjárta a Petőfi Rádió slágerlistáját, sok szakmai fórum pedig a 2011. év egyik legfigyelemreméltóbb klipjeként értékelte a zenekar ’Hova megy, Ki’ c. felvételére készült rövidfilmet.
S ahogyan a Supernemnél, úgy a Fish!-nél is az új album, a világhálón napvilágot látott ’Sav’ című lemezanyag jelentett komoly előrelépést 2011-ben, de ugyanilyen sikeres volt az a tavalyi országjáró turné, amelynek keretében a Fish! a Grenmával és az Insane-nel karöltve az ország kisebb településeire is eljutott, hogy kirobbanó energiájú koncerteken mutassa meg, mi is az a 100% hardpop.
A harmadik fellépő
...(tovább)
(folytatás)...
egy új és izgalmas, karcos és lényegre törő zenét játszó háromtagú rockegyüttes, az Uzipov, melynek tagjait olyan mai és múltbéli formációkból ismerhetjük, mint a Supernem, a Soerii & Poolek koncertformációja vagy a Publo Hunny.
A Supernem és a Fish! azonban nem áll meg Budapesten, közös fellépéseik még további 4 város érintésével folytatódnak: 02.11. Szekszárd-Szekszárdi Est Café, 02.18. Szolnok-Frakk Klub, 02.24- Pécs-Pécsi Est Café, 03.15. Békéscsaba-KÖRF Pont Valamennyi vidéki helyszínen a Hated Tomorrow zenekar koncertje melegíti be az estét, akik fiatal koruk ellenére már számos klubban és fesztiválon bizonyították tehetségüket .




